TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Soltész Laci: Egyik legnehezebb ellenfelemre készülök

2014.09.30. 20:03 td_axl

Soltész Laci az október 18-én megrendezésre kerülő moszkvai Octagon FS gálán, a helyi csapat, a Fight Nights Team harcosával, az eddig veretlen, a Piranha becenévre hallgató Marif Pirajevvel ütközik majd. A 22 éves, 175 cm magas, 77 kilogrammos orosz srác 2011-ben kezdte MMA-karrierjét, eddig 9 mérkőzést vívott, mérlege: 8 győzelem, egy döntetlen, szóval kemény kihívásnak tekinthető előzetesen. Laci értékelt a meccset megelőzően:

A Piranha előző küzdelme Luiz Cado Simon ellen

Az utolsó három meccsét láttam Pirajevnek – kezdte Laci. – A régebbi bunyóival nem foglalkoztam, mert úgy is az számít, mostanában mit nyújtott. Mint azt az eredményei mutatják, kitűnő mérleggel rendelkezik, orosz, német, brazil nemzetiségű sportolók szerepelnek legyőzöttjei között. Mindenképpen a legnehezebb ellenfeleim közé sorolhatom majd Pirajevet, ha létrejön a mérkőzés, de nem hiszem, hogy erősebb lenne annál a Damir Dado Mihajlovicsnál, akivel Szerbiában meccseltem. 


A videók alapján nagyon komplex tudással rendelkezik Pirajev, ám mégis a földharcot mondanám fő erősségnek. Állva is jó, folyamatosan üt, rúg, szóval nem lesz könnyű ellenfél. Fiatal, mindössze 22 éves, a nagyobb rutin mellettem szólhat.  Valószínű, hogy ő a 77 kilogrammos kategóriát nem tudja úgy „kitölteni”, mint én. A fizikai felkészültség sokat nyomhat a latban, ha eljutunk a harmadik öt percig. Persze, ahogy az lenni szokott, úgy is a ketrecben derülnek ki a dolgok. 

Soltész Laci nem csak fizikálisan van kitűnő formában, de az eddig erősségét jelentő földharc mellett állásból is egyre magabiztosabb, köszönhetően a Hosszú Ferivel folytatott közös tréningeknek. 

Úgy érzem, sokat fejlődtem állóbunyóban, de hogy igazán mennyit, azt majd a moszkvai küzdelemben lemérhetem. 

forrás: hungarianpitbullfighters.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr776748267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása