TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Mendes: Aldo csak egy seggfej

2014.09.25. 08:21 td_hriczuakos

Chad-Mendes-Shadow.jpg

Október 25-én pótolja az UFC az augusztus elején elmaradt főmeccsüket, amelyen José Aldo igyekszik megvédeni ismét bajnoki címét egy régi ismerős ellen, aki nem más, mint Chad Mendes. Az első összecsapásukra még 2012 februárjában került sor, méghozzá szintén Brazíliában, ahol a bajnok nem sok teret engedélyezve kihívójának végül az első menet végén befejezte a találkozót. Azóta Aldo pár alkalommal kockára tette az övet, és magánál is tartotta, míg Mendes veresége után ismét visszakapaszkodott az elitbe sorozatos győzelmeivel. Duane Ludwig munkája egyértelműen bevált Chad-nél is, aki látványos javulást mutatott be az állóharc terén, így jogosan gondolhatunk arra, hogy ez a meccs szorosabb lesz, mint az előző. Aldo és Mendes folyton megtalálja a másikat a médián keresztül, most épp az amerikai kihívó volt a soros:

„Ez az ember egy seggfej, tényleg az. Ott voltunk, hogy promózzuk a meccsünket, erre ő meglök engem, majd azt mondja: ó, csak próbáltam eladni a bunyót.”

 

„Semmi értelme nincs annak, hogy ellökd magadtól az ellenfelet, amikor farkasszemet néztek. De a mi munkánk erről szól, szembe kell állnunk egymással, és pózolni kell a kameráknak. Ha nem tetszik, hogy én is ott vagyok, akkor ne vállald el ezt a felkérést.”

 

„Nem hiszem, hogy Aldo stílusa sokat változott volna, ahogy elnéztem a legutóbbi mérkőzéseit, még mindig ugyanazokat a dolgokat csinálja. Nem igazán vettem észre szembetűnő változásokat, vagy bármiféle fejlődést vele kapcsolatban.”

H.Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr576726903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása