TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Akár 250.000 dollárra is büntethetik Chael Sonnen-t

2014.07.10. 16:18 td_interim

A Nevada Állami Atlétikai Bizottság elindította fegyelmi eljárását Chael Sonnen ellen. A vádirat szerint akár 250 000 dolláros büntetéssel is sújthatják az egykori UFC sztárt, az engedélyét bevonják, állnia kell az eljárás költségeit, és ha ismét engedélyt akarna szerezni, tiszta doppingtesztet is mellékelnie kell jelentkezésekor, tudta meg az MMAjunkie.

Chael-Sonnen-UFC-148-workout.jpg

Mint ismert, a sportoló nemrég egymás után két doppingteszten is megbukott, visszavonult az MMA-tól, és felbontotta vele kommentátori szerződését a FOX és a UFC is. A két teszten összesen öt különböző tiltott szert találtak a szervezetében. Szerződésének felbontásakor nem sok jövőt jósoltak neki a UFC-ben, Dana White viszont nemrég ismét nyilatkozott az ügyről, már egészen más hangnemben:

Nagyon közel áll hozzám a srác, és most minden azon múlik, hogyan kezeli a dolgokat. Amerika nagyon megbocsátó hely azoknak, akik helyesen cselekednek. Ugyanakkor látod, mi történik azokkal, akik megvetik a lábukat és harcolni próbálnak (a jogos ítélet ellen). Nem nagyon működik nekik.

Sonnent sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy hülye lenne, úgyhogy valószínűleg nem nyújt be fellebbezést, és mindenben együttműködik majd a Bizottsággal. Ha mégis máshogy dönt, fellebbezési igényét július 17-ig jelezheti. Az ügyben július 23-i ülésén mond végleges ítéletet a NSAC.

 

Update: Chael Sonnen valóban nem hülye: kedden, ügyvédje közbenjárásával eljuttatta hivatalos válaszát az NSAC vádiratára, melyben „a vádak egyikét sem vitatja”, valamint „felelősséget vállal tetteiért, és együttműködik a Bizottsággal az ügy mielőbbi megoldásában.” A teljes dokumentum itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr96493837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása