TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Bellator 120: Rampage vs King Mo összefoglaló

2014.05.18. 15:48 td_titusz

bellator-120.jpg

Elérkezett a régóta (?) várt pillanat, a Bellator elhozta élete első PPV konstrukcióban kínált gáláját, amit megpakolt pár nagy névvel, és egy kicsit a pankrációra emlékeztető, megrendezett színjátékkal Lássuk, hogy mire mentek egymással a harcosok a "Nagy Víz" túloldalán:

Michael Page vs. Rickey Rainey

A mérkőzés leginkább Pageről szólt, aki fantaszitkus lábmunkát és önbizalmat mutatott be. A gongszó után nem is nagyon hagyta szóhoz jutni ellenfelét. Rainey ha támadott, akkor szép counterekkel fogadta Page, ha pedig Rainey védekezett, akkor Page szinte akkor ütötte meg, amikor csak akarta, néha egy kis Anderson Silvás produkciót is megengedett magának (amit a közönség idővel nem is nagyon díjazott, hiába no, a tisztelet ugye). Látva, hogy a nézősereg nem vevő rá, gyorsan be is fejezte a küzdelmet egy hatalmas jobbossal, így az első menetben megnyerte a küzdelmet.

Alexander Volkov vs. Blagoi Ivanov

Az est második mérkőzése a nehézsúlyú torna  fináléja volt. Volkov égett a vágytól, hogy ellenfelét legyőzve ismét a bajnok - egyben korábbi legyőzője - Minakov ellen küzdhessen, míg Ivanov Fedor legyőzése után (2008, Sambo világbajnokság) szeretne MMA-ban is a csúcsra érni, amit egy késelés utáni kényszerpihenő majdhogynem teljesen keresztül húzott. Blagoi is nem vesztegette az időt, ellenfele fizikai előnyivel mit sem törődve jött előre, szépen el is hozva ez első menetet, sok teret nem adott a korábbi bajnoki kihívónak. Azonban a második menetben mintha varázsütésre felcserélődtek volna a szerepek, Volkov agresszívan kezdett, ellenben Ivanovnak az első menetben elért sikerek ellenére eltűnt a magabiztossága. Annak érdekében, hogy ne legyen probléma, Ivanov a földharcot választotta, és gyorsan be is húzott egy földrevitelt, de végül ő jött ki belőle rosszul, Volkov a hátára kerülve, gyorsan be is húzta a hátsó fojtást, mellyel Ivanov egy dolgot tudott csinálni, lekopogni. Ezzel a győzelemmel Alexander Volkov lett a nehézsúlyú torna győztese, elnyerve a jogot, hogy ismét megküzdjön a veretlen bajnokkal, Vitali Minakovval.

 

Tito Ortiz vs. Alexander Shlemenko

Tito Ortiz mérkőzése kapcsán egy dolog jutott eszembe, mikor az oviban a nagycsoportos gyerek nem tud mitkezdeni kortársaival, ezért elmegy a kiscsoportosok termébe, és ott keménykedik. Na, ez történt ma pontosan, ugyanis az egykor szebb napokat megélt félnehézsúlyú harcos, Tito Ortiz megkapta ellenfélnek a szervezett középsúlyú bajnokát, Alexander Shlemenko-t. Igaz, Shlemenko hívta ki őt, de ezzel a meccsel Tito csak veszíthetett. Már a mérkőzés elején látszott, hogy Ortiz több számmal nagyobb ellenfelénél, melyet "ügyesen" ki is használva hamar földre vitte az oroszt, ahol felpattintva az arm-triangle-t el is altatta ellenfelét. Nem akarom Ortiz érdemeit csorbítani, de remélem ki mer állni majd normál méretű ellenfelekkel is, mert ez így elég rossz szájízt hagyott maga után, legalábbis számomra, mert a győzelem ellenére mozgása nem volt meggyőző.

 

Will Brooks vs. Michael Chandler

El is értünk az egyik fő mérkőzéséhez, ami eredetileg a jelenlegi és a korábbi Bellator könnyűsúlyú bajnok lépett volna a ketrecbe, azonban Eddie Alverez sérülése miatt a 9. torna győztese, Will Brook ugrott be, hogy megküzdjön az ideiglenes bajnoki övért Chandler ellében. Nem is okoztak csalódást a közönségnek, komoly párharc alakult ki kettejük között. Ez első két menetben Chandler kíválóan teljesített, meg is nyerte a meneteket. Brooksnak a sarokban valaki visszaadta a motivációját, és megmutatta, hogy miért is ő nyerte meg a Bellator könnyűsúlyú tornájának kilencedik évadát. Végül 25 perc csata után a bírókra maradt a döntés, melyben megosztott pontozással Brooksot látták jobbnak, így ő lett az interim bajnok.

 

Quinton Jackson vs. Muhammed Lawal

A bevezetőben említettem a pankrációs párhuzamot, nos, erre a párosításra értettem. Korábban maga Bjorn Rebney is elismerte, hogy kettejük korábbi kakaskodása a ringben nem éppen spontán volt, de tekintsünk is el ettől. Rampage többször mondta már, hogy azért nem tud a csúcsra felérni, mert a sok komisz birkozó nem áll le vele bokszolni, és ez így nem ér, nem tud kibontakozni. Ellenfele King Mo, akit a Bellator valamiért nagyon erőltetett, hogy címközelbe toljon, de valahogy csak nem jött össze neki.

A mérkőzés sok izgalmat nem tartogatott, Mo folyamatosan birkózó alapjaira hagyatkozva a földön próbálkozott, míg azon pillanatokban, mikor állva maradtak, Rampage engedte el a bombákat. Sokal Lawalt láttak motiváltabbnak és agresszívebbnek, noha elég érdekes mozgása volt állva, azonban egyértelműen Jackson tudott látványosabb találatokat bevinni.

Sokaknak úgy tűnt, hogy Lawal irányítja a meneteket, folyamatosan földre vitte Jacksont, és szépen lent is tartotta, azonban kevés kárt tudott okozni. Ezzel szemben Rampage támadott amikor csak lehetősége volt, még fel is szakította King Mo-t. A három menet végig ment, és újból a pontozókra hárult a feladat, hogy eldöntsék ki volt a jobb. Ez most Rampagenek kedvezett, akit egyhangú pontozással hoztak ki győztesnek, és ezzel a félnehézsúlyú torna győztese lett, így következő ellenfele Emanuel Newton lesz.

Egyet remélek, hogy Rampage legyőzi Emanuel Newtont, és addig a trónon marad, míg Végh Attila oda nem ér, és el nem veszi tőle az övet!

Végezetül az eredmények az előmeccsekről:

  • Cheick Kongo a második menetben TKO-val (térdesek) nyert Eric Smith ellen.
  • Marcin Held legyőzte Nate Jolly-t az első menetben, karfeszítéssel.
  • Fabricio Guerreiro az első menetben egy kimurával vetett véget Shahbulat Shamhalaev-el vívott küzdelmének
  • Goiti Yamauchi egyhangú pontozással legyőzte Mike Richmant.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr26179021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása