TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

Fekete Sándor: versenyző, edző, példakép

2014.01.02. 12:05 td_soleado

Az idei év egyik legszebb sporteredménye volt Fekete Sándor Los Angeles-ben szerzett BJJ NoGi világbajnoki címe volt, ami mellé még Mihályfi Ákossal együtt egy-egy bronzérmet is haza hoztak Gi kategóriában.

fekete-sandor.jpg

 Az aranyat érő meccs rövid krónikája:

 „Taktikám az volt hogy minél hamarabb pontokat szerezzek és ne a bíróra legyen bízva a döntés, mert az nekem valószínűleg nem kedvezett volna. Támadásaimat elég jól védte az ellenfelem, de a bíró előny pontokkal jutalmazta kísérleteimet. Érződött folyamatosan, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés. De szerencsére irányítani tudtam végig az erőnlétem miatt, és a harmadik percnél kicsit a fáradtságot is éreztem ellenfelemen. Még próbáltam fokozni az iramot folyamatos támadással, de mindvégig hárítani tudott.
Az előny pontjaim szaporodtak ugyan, de vigyáznom kellett nagyon, nehogy ő szerezzen pontot. A vége felé még ő is indított támadást, de sikerült jól blokkolnom, már éppen a pontjaimat is megszereztem volna mikor vége lett a mérkőzésnek.”

 Sanyi (bácsi) a birkózásról váltott Ju Jitsu-ra 1996-ban, és a Kelemen Ryu Ju Jitsu Tradicionális Harcművészeti Iskolában, 2010-ben 1 dan fokozatra vizsgázott. 2008 óta a Gracie Barra Hungary színeiben Brazil jiu jitsu edzéseken is részt vesz, és 2010 óta versenyeken is részt vesz már. A Globan Grappling egyik alapító tagja. A versenyzés mellett edzéseket is tart, Kecskeméten Shihan Berkes Lászlóval tradicionális ju jitsut oktat, míg a Hírös Gracie Barra csapatnál pedig Brazil jiu jitsut tanulhatnak tőle a sportolni vágyók.

 „Úgy gondolom, hogy az utánpótlás megmérettetése -gyerek versenyzők- akkor érik be,ha tudunk nemzetközi porondon is szerepelni. Első lépcső a Global Grappling versenysorozat ami itthon egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Illetve a Hungarian Open nemzetközi Bjj verseny, ahol idén először rendeztek gyermek korosztályban is versenyt.”

 A Hungarian Openen és a Global Grappling szegedi versenyén is személyesen tapasztaltam meg, hogy milyen minőségi munkát végeznek Sanyiék az utánpótlás terén is. Az 5-7 éves kis versenyzők mérnöki pontossággal ügyeltek a technikák végrehajtására a mérkőzések során. A hazai grappling egyik legnagyobb reménysége szintén Kecskeméten pallérozódik, Szűcs Kristóf első magyarként repül majd Abu Dhabiba áprilisban, hogy részt vegyen az Abu Dhabi Pro World Jiu Jitsu Championship-en.

Fekete Sándor eddig Világversenyen elért eredményei:
2010 FILA Grappling Világbajnokságon (Dakovo, Horvátország) Gi Világbajnok lett.
2010 FILA Grappling Világbajnokságon (Dakovo, Horvátország) NoGi Világbajnok is lett.
2011 BJJ Európa Bajnokságon (Lisszabon, Portugália) kék övesként Európa Bajnok lett.
2011 BJJ Európa Bajnokságon az Open-ben (37 fős mezőnyben) is Európa Bajnok lett.
2012 BJJ Európa Bajnokságon (Lisszabon, Portugália) ismét Európa Bajnok lett.
2012 BJJ Pan America Bajnokságon (Irvine, USA) aranyérmes lett.
2013 BJJ Európa Bajnokságon (Lisszabon, Portugália) lila övesként ezüstérmes lett.
2013 BJJ Gi Világbajnokságon (Los Angeles, USA) bronzérmet szerzett.
2013 BJJ NoGi Világbajnokságon (Los Angeles, USA) aranyérmes lett!

 Hasonlóan sikeres 2014-es évet kívánunk!

forrás: tatamicentrum.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr775716557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása