TDMG Store

tdmg_sun_rashguard.jpg

Írj nekünk!

Utolsó kommentek

Hirdetés

TDMG Store

UFC 166 - avagy amikor be kell dobni a törülközőt

2013.10.21. 21:56 td_adamrepa

 sanchez.png

A UFC 166 többek között egy érdekes kérdést is felvetett: mikor kell abbahagyni, bedobni a törülközőt? Van-e értelme folytatni, mikor már a szinte lehetetlen csodára várva egy harcost az edzője, csapata tovább enged, holott egyértelműen komoly negatív következményei is lehetnek a továbbiakban elszenvedett sérüléseknek?

A Gilbert Melendez-Diego Sanchez küzdelem hatalmas bunyó volt, senki nem vitathatja ezt el. Két ízig-vérig bunyós háborúja. Sokan egyszerűen azt mondták, hogy Melendez és Sanchez megvívták a Mexikói Világháborút. Nézzük a rideg tényeket: Melendez két meneten keresztül csúnyán büntette Sanchezt, aki nem sokat tudott mutatni egy rövid kis percen kívül, amikor is El Niño hátára került és akár még subolhatta volna is. De nem tudta.

Minden ütéséért cserébe, mellyel nem talált, két erőset kapott az arcába. A második menet végére pedig Diego a saját vérében ázott, az arca duzzadt volt, elszíneződött több helyen, a bal szeme fölött pedig kisebb szakadék tátongott.

diegomain.jpg

De mit mondott az edző, Greg Jackson az utolsó menet előtt Sancheznek? Tán a tudomására hozta az egyértelműt: a pontozó lapokon bizony le van maradva, és esélytelenül néz a további büntetés elébe? Nem egészen. Jackson azt mondta Diegonak, hogy jól néz ki (!), de ki kell ütnie Melendezt ahhoz, hogy nyerjen. Nos, Jackson és a csapata eléggé alaposak minden tekintetben. Kizárható tehát, hogy ne tudnák: Melendezt karrierje során soha, senki nem ütötte még ki. Persze, Sanchez majdnem fordított a küzdelmen, de.. De az a 'majdnem' hatalmas különbség a tényleges győzelemhez képest. Helyette még kapott pár tucatot abból a bizonyos agyat összeturmixoló ütésekből. Az utolsó menetben már csak valami csodára várhattak, ami - meg kell mondani -, ezen a szinten valahol naivitás, ha a körülményeket, előzményeket és a harcos állapotát figyelembe veszik.

Hallottátok a küzdelem után milyen zavarosan beszélt Joe Rogannek? Nehezen érhető  és sokszor majdnem összefüggéstelen beszéd, önmaga ismétlése, a kérdésekre való válasz helyett félrebeszélés, az artikuláció jelentős romlása mind-mind ismerősek a bokszolóknak, a boksszal foglalkozóknak. Azoknak, akik látták, hallották Sugar Ray Robinsont, Freddie Roach-ot, Joe Frazier-t, stb. Ez az ún. punch-drunk vagy "ütésrészeg" állapot (orvosi nevén demencia), ahol is az agyban pontszerű vérzések keletkeznek, hasonlóan azokhoz, akik baleseti fejsérülés következtében vesztik életüket. A folyamatos erős ütések agyrázkódást okoznak és ilyen állapotban tartják az agyat (a jelenség megfigyelhető egyébként más sportágakban is, ahol a fejet trauma éri). A hosszú távú hatások pedig nagyon sötét képet festenek - a beszéd, motorikus képességek, a kognitív funkciók, memória mind leromolhatnak. Diego pedig már nem egy ilyen háborúban volt.

jds.jpg

És itt át is térhetünk a főmeccsre. Miért nem emlékszik vajon Dos Santos semmire abból, ami második menet után történt? Vagy a meccs utáni Joe Rogan interjúra, amit még közvetlenül az oktagonban adott? A harmadik menetben Velasquez leküldte (marha erősen üt ahhoz képest, hogy "lány"), Junior pedig az életéért kapaszkodott tulajdonképpen a bajnok lábába. Ami ezután jött, az viszont tapasztalt szemnek még ijesztőbb volt - Dos Santos láthatóan "ki volt ütve", pedig a lábán állt. Egyszerűen nem volt ott. A mozgásán, reakcióin, szemein mind látszott - a reflex, az ösztönök vitték. Kitartott, mert vitte a túlélési ösztön. Szó szerint az életéért küzdött a szervezete. Cigano a ketrecnek szorítva ette az ütéseket, melyekre semmi válasza nem volt. Nem tudott mit csinálni. Miután nem lett kifektetve, így Herb Dean sem állította le a meccset. Dana White szerint azonban a harmadikban meg kellett volna állítani... Saját szavai szerint a sportban és bokszban is látott már eleget és vannak ilyen emberek, akik egyszerűen a saját egészségük kárára ilyen eszméletlenül kemények. Egyszerűen nem lett volna szükség a további traumára, mely a testét és agyát érte. White elmondása szerint legszívesebben ő dobta volna be a törülközőt JDS-nek. Ha megnézitek a harmadik menetet, van egy ütés, amikor JDS kezei lehullanak. Nem védi magát, nem emeli fel a kezeit. Nincs magánál.

A ketrec mellett lévő doktorok többször megnézték a vágásait, duzzanatait, de mindig tovább engedték, ezért egyre durvábban nézett ki. A trilógia harmadik összecsapása után azonnal kórházba vitték, ahol csomó teszten át kellett esni (agyi scan, gerincvizsgálat, stb), olyan sérülések miatt, amiket White szerint el sem kellett volna szenvednie.

"Egyszerűen nincs rá szükség, hogy egy fiatal, tehetséges srác ennyit kapjon még, miután már lábon állva ugyan, de ki van ütve. Reméltem, hogy valaki talán bedobja a csapatából a törülközőt vagy a bíró, esetleg a dokik megállítják. Az egyik szeme csukva volt, a másik meg felszakadt... Nem akarom, hogy rosszul jöjjön ki ez a dolog, de bárkiről is legyen szó, ha a k*rva csapatát érdekli, akkor dobják be a törülközőt. Úgy gondolom, hogy a harcnak a harmadik menetben vége volt. Persze, JDS elég kemény és van hozzá szíve, hogy kibírja, de ez azt jelenti vajon, hogy muszáj is neki? A meccsnek az ötödik menetben lett vége, ami azt jelenti, hogy ez a srác még 7-8 perc verést kapott, pedig nem kellett volna. És az a 7-8 perc.. Nem tudom.. Nem tetszik."

Itt pedig párhuzamot kell vonnunk a boksszal és ide kell citáljunk egy meccset, ami szintén a hétvégén volt. Ez a Mike Alvarado (34-2-0) vs Ruslan Provodnikov (23-2-0) mérkőzés. Itt a nyolcadik menet táján kezdett fordulni a kocka, ahol is Provodnikov kétszer küldte padlóra a 33 éves Alvaradót. Ezután még két menetnyi verés következett, mire Alvaradot a csapata rábeszélte, hogy ne jöjjön ki a következő menetre. Alvarado kicsit még füstölgött ugyan, de hamar belátta, hogy igazuk volt és nem sokkal az est után már úgy nyilatkozott, hogy ez volt a helyes döntés, mert ugyan harcos szíves van és nem szokta feladni, de az egészségét nem volt értelme kockáztatni még több beszedett ütéssel, ami hosszútávú, tartós problémákhoz is vezethetett volna.

Tanulnak-e a csapatok az ilyenekből és hasonlókból (ha lehet úgy mondani, a boksztól) vagy a rövidebb meccsek és a kevesebb tapasztalat miatt nem lesz változás?

A bejegyzés trackback címe:

https://totaldamage.blog.hu/api/trackback/id/tr875591398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dagadong 2013.10.22. 12:38:26

Tokeletesen egyetertek, mindket meccset meg kellett volna allitani, vagy a csapatoknak, vagy az orvosoknak.

Melyik diszkont egyetem levelezo szakan vegzett az az orvos, aki a negyedik menetben megnezi JDS-t, es azt modja, hogy mehet tovabb??? Sanchez detto.

JDS-nek latatlanban minimum 6 honap no contact, de ki tudja, hogy teljesen fel tud e epulni egy ilyen veres utan.

metadata 2013.10.24. 08:50:30

"Melyik diszkont egyetem levelezo szakan vegzett az az orvos, aki a negyedik menetben megnezi JDS-t, es azt modja, hogy mehet tovabb??? Sanchez detto."

Ez sajnos a pénz miatt van. És hiába nyilatkozik ilyet Dana, a tömegek számára pontosan ez teszi eladhatóvá az UFC-t.

Egyébként teljesen egyetértek a cikkel, nagyszerű írás!

metadata 2013.10.24. 08:57:59

És az hogy az edző azt mondja hogy "jól nézel ki" ahelyett hogy bedobná a törölközőt, ugyancsak Dana könyörtelen tisztogatásai miatt van.

dagadong 2013.10.25. 11:44:42

Nem hiszem, hogy akar JDS-nek, akat Sancheznek felnie kellene a kirugastol.

Nem tisztem megvedeni Danat (bar ugy tunik eleg sokszor teszem), de ha a penz szamit, akkor inkabb a torulkozo bedobasa mellett kell lennie. Egy ilyen veres, amit JDS elszenvedett eveket vesz el egy sportolo karrierjebol, tehat joval rovidebb ideig tud belole penzt csinalni. A tomegeknek meg szerintem inkabb taszito egy felig eszmeletlen ember utlegelese(lehet, hogy naiv vagyok).

Az orvosokra es a birokra Dananak promoterkent semmilyen befolyasa nincs, a helyi sportszovetseg hatarozza meg, hogy ki lesz a biro vagy az orvos.

metadata 2013.10.25. 18:42:48

Amiket írsz az lenne a normális, és lehet hogy sem Sanchez-nek sem JDS-nek nem kell félnie, viszont zsinórban 2 vereség után pl már más lehet a helyzet. A közönség a véres csatákért, a drámáért fizet. Nem véletlen hogy az eddigi legjobb gálának nyilvánította ezt Dana, és nem pl egy technikailag magas szintű gálára voksolt.

"A tomegeknek meg szerintem inkabb taszito egy felig eszmeletlen ember utlegelese(lehet, hogy naiv vagyok)."

Szerintem pont a tömegek számára vonzó ez.

A pontozókról, orvosokról nem tudok nyilatkozni de a vezetőbíróról biztosan Dana dönt.

Nyilván csak vagdakozom a vádakkal valós rálátás nélkül, de egy "orvos aki levelezőn végzett" biztosan sokkal előbb lefújta volna a meccset, nehogy felelősségre vonják. Ha viszont ez tényleg így van akkor csak Dana meredt aki befolyásolhatja ezeket a tényezőket. Hiába hozza fel a harcos múltját, neki ez kő kemény üzlet!

chuck-d 2013.10.26. 17:29:59

fölösleges és erőltetett volt iderángatni Sanchez meccsét, semmi konkrétat nem tud a cikkíró felmutatni az ügyben, csak önigazoló feltételezéseket. kizárólag a hatalmas repedés miatt nézegették az orvosok, ami viszont bőrsérülés, simán gyógyul. ne mondjuk már meg, ha valaki ellen vezetnek két menetben, az ne jöjjön ki a harmadikra, vagy ránézésre már esélytelen, szélsőséges példa Lesnar Carwin ellen, de holnapig sorolhatnánk. és nézzünk már meg pár más meccs utáni interjút is Diegóval, kábé mindig ilyen, ha fel van húzva, szakmaiatlan és elrugaszkodott a punch drunk megállapítás. fél óra alatt nem múlik el:
youtu.be/_VcJSoWVUoo?t=4m58s
a néha dadogásos többször nekifutás a mondatoknak mindig jellemző volt rá. ennyi erővel Nick Diaz születetten agyi traumás a nyilatkozatai alapján. nem szerencsés laikusként képernyő elől diagnosztizálni és ebből a cikk egyik felét előrántani.

Roach Parkinsonos.

JDS apropóján bőven megállt volna a cikk, tényleg az a határvonal, amikor ott és akkor csak épphogy volt továbbengedve, de utólag inkább nem kellett volna. nagyon ritka az állva maradó kiütött ember, és nehézsúlyban ez pláne veszélyes. a teljes képhez azért hozzátartozik, hogy a "kiütés" a harmadik menetben történt, de a második menettől nem emlékszik, tehát visszaható a memória kiesés, lehet az ötödik menetes végjátéktól is. ezzel nem azt akarom mondani, hogy megérte továbbengedni, de utólag mindenki kurva okos.

White egy fasz, az ilyen csapkodó mészárlós meccseket tolja nagy FOTN-ként, a Rua-Hendo vagy legutóbb Bonesék is megkapták a magukét a jövőre nézve egészségügyileg, és még sorolhatnánk. azért a profi boksz még mindig veszélyesebb, a napokban halt meg egy újabb versenyző a mérkőzése után, koncentráltabban támadják a fejet, technikásabb, tehát erősebb ütésekkel, a kesztyű jobban védi a felületet és a csontot, de az agy megkapja a magáét és rászámolások után pörög tovább a meló, az is veszélyes.

@metadata: "A pontozókról, orvosokról nem tudok nyilatkozni de a vezetőbíróról biztosan Dana dönt."

aha, biztosan. azon kívül, hogy kurvára nem, tényleg biztosan. egyiket sem választhatja meg, a vezetőbírót pláne. mennyit tépi a száját, hogy Mazzagatti közveszélyes, de nem tud tenni semmit, már ebből leeshetett volna.

a versenyzőnek viszont joga van azt mondani, hogy ez a bíró ne vezesse a meccsem, ez működhet, de nem nagyon élnek vele.
süti beállítások módosítása